Erste Multi Asset ESG Active Alapok Alapja
Az Alap célja, hogy hogy fenntarthatósági kritériumoknak megfelelő kötvény, regionális és globális részvény, valamint alternatív alapokba történő befektetéseken keresztül hosszú távon a hazai állampapírpiac teljesítményét meghaladó hozamot biztosítson befektetőinek. A cél elérése érdekében az Alap olyan globális alapokba fekteti tőkéjét, amelyek az ESG (environmental: környezeti, social: társadalmi, governance: vállalatirányítási) faktorokra kiemelt figyelmet fordítanak befektetési döntéseik meghozatala során. A környezeti faktorok (E) kiemelt területei a klímaváltozással összefüggésben álló kockázatok, az erőforrás-gazdálkodás hatékonysága, a hulladékkezelés; a társadalmi (S) tényezők fontos elemei az emberi jogok, a vállalatok társadalmi felelősségvállalási politikája; a vállalatirányítás (G) szempontjából pedig az üzleti etika, az átláthatóság, illetve a szilárd vállalatirányítási gyakorlat a hangsúlyos pontok. Az Alap abszolút hozamú megközelítést alkalmaz befektetései során, az aktuális tőkepiaci kilátásoknak megfelelően aktívan allokálja tőkéjét különböző eszközosztályok között, mindenkor szem előtt tartva, hogy az aktív részvénykitettség ne haladja meg az Alap eszközeinek 50%-át.
Az Alap a YOU INVEST Dinamikus Alapok Alapjából alakult át.
Az Alap főbb paraméterei | |||||||
Az alap kategóriája | Likviditási | Kötvény | Vegyes![]() |
Részvény | Ingatlan | Abszolút hozamú | Tőkevédett |
Az alap devizaneme | Forint![]() |
Euró | Amerikai Dollár | ||||
Tőkevédelem | Nincs![]() |
60 nap | 180 nap | 2 év | |||
Ajánlott legrövidebb befektetési idő | 5 nap | 1 hónap | 6 hónap | 1-2 év | 3 év | 5 év![]() |
|
Kockázat-profilmutató (SRRI 1-7) | 1 | 2 | 3 | 4![]() |
5 | 6 | 7 |
A portfólió jellemző elemei | Bankbetét![]() |
Állampapír![]() |
Vállalati kötvény/ Jelzáloglevél![]() |
Részvény![]() |
Befektetési alap![]() |
Származtatott ügylet![]() |
Ingatlan |
éves és féléves jelentések
2020. évi dokumentumok
Féléves jelentés
2019. évi dokumentumok
Féléves jelentés
Éves jelentés
Számviteli beszámoló
2018. évi dokumentumok
Féléves jelentés
Éves jelentés
Számviteli beszámoló
2017. évi dokumentumok
Féléves jelentés
Éves jelentés
Számviteli beszámoló
2016. évi dokumentumok
Éves jelentés
Féléves jelentés
Számviteli beszámoló
2015. évi dokumentumok
Éves jelentés
Féléves jelentés
Számviteli beszámoló
2014. évi dokumentumok
Éves jelentés
Féléves jelentés
Számviteli beszámoló
2013. évi dokumentumok
Éves jelentés
Féléves jelentés
Számviteli beszámoló
2012. évi dokumentumok
Éves jelentés
Féléves jelentés
Számviteli beszámoló
2011. évi dokumentumok
Éves jelentés
Féléves jelentés
Számviteli beszámoló
A fenti leírás nem teljes körű, célja kizárólag a figyelem felkeltése. Megalapozott befektetői döntés csak az adott alap Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata ismeretében hozható, amelyek az ERSTE BEFEKTETÉSI ZRT.-nél, a www.erstebroker.hu honlapon, valamint az ERSTE BANK HUNGARY ZRT. fiókhálózatában rendelkezésre állnak. Kérjük, befektetési döntése előtt tájékozódjon a befektetési alapok vételéhez és visszaváltásához, valamint az értékpapírszámla vezetéséhez kapcsolódó aktuális díjakról, továbbá óvatosan mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatát és a befektetésekből származó esetleges károkat. A dokumentumban foglaltak nem minősülnek befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak, az abban foglaltak alapján az ERSTE BEFEKTETÉSI ZRT.-vel szemben igény nem érvényesíthető, azokért a Társaság felelősséget nem vállal.