Kockázatok hozammentesen
Érdekes eredményekkel jár a globális hozamsivatag. A globális pénzbőség sok esetben a negatív tartományba tolta a fejlett országok államkötvényeinek hozamát, ezt követően kegyetlen verseny vette kezdetét a pozitív hozamért. Ez pedig azt eredményezte, hogy a befektetők mindent, de gyakorlatilag szó szerint mindent megvesznek, ami pozitív hozamot tud felmutatni.
Még a manapság nem túl jól csengő Görögország és Mexikó is rendkívüli sikereket ért el a kötvénypiacon. Mexikó 1,5 milliárd eurónyi 100 éves államkötvényt bocsátott ki 4,2%-os hozam mellett, de Görögország példája is hasonlóan meglepő. Miközben az IMF-el alkudoznak az újabb pénzügyi segítségről (április 24-ig tehetik ezt meg), és miközben minden gazdasági portál vezető hírei között szerepel, hogy Görögország mikor mehet csődbe, valakik lejegyeztek 1,1 milliárd euró értékben 6 hónapos államkötvényeket kevesebb, mint évi 3%-os hozam mellett. Pedig épp, hogy ez a rövidtáv a legkockázatosabb. 1,5% nyereség reményében Görögországra bízni a pénzt?
A folyamat nem állt meg az államok szintjén, Dániában már olyan extrém eset is megtörtént, hogy egy 3 éves futamidejű lakáshitelre negatív hitelkamat mellett sikerült hitelt felvenni. Nem, nem írtam el!
Itthon persze még nem ennyire drasztikus a helyzet, de már a lakosság esetében is érezhető az alkalmazkodás. Az elmúlt hónapokban folyamatos a beáramlás a befektetési alapokba és úgy tűnik, hogy az ingatlanpiac is kezd felpezsdülni. A tranzakciószám dinamikusan növekszik, sőt már olyan „rémtörténetek” terjednek a városban, hogy egy-egy jobb környéken lévő felújított lakásért felfelé licitálnak a vevők és a meghirdetett ár fölött ütik le a kalapácsot.
Hogy egy kicsit haza is beszéljünk, végre a magyar részvénypiacot is megtalálták a befektetők. Nem szeretném elkiabálni, hogy visszakerültünk a térképre, de mintha már …
Nagy András
Budapest, 2015. április 10.
A szerző
Nagy András
Részvényelemző