Okosórát vegyenek
Nem minden arany, ami fénylik, tartja a közmondás. Az Apple háza táján úgy látszik, nem ismerik ezt a mondatot, ugyanis a sokak által előzetesen lehúzott okosóra előrendelései az első napon elérték az 1 millió darabot Amerikában, azaz újra megcsinálta a nagydobást Tim Cook.
Előzetes becslések szerint az átlagár 504 dollár körül alakult – 38 modell érhető el a hivatalos honlapon 350 dollártól 17.000 dollárig bezárólag – és egy vásárló átlagosan 1,3 darabot vihet majd haza magával. Ha figyelembe vesszük az első napi adatokat, és hogy a szektorelemzők az idei évre 10-25 millió darabos eladást várnak, akkor a becslés alja nagy nehézségek nélkül is elérhetőnek tűnik. Halkan jegyzem meg, hogy az előrejelzés felső széle azt jelentené, hogy az 5, 5S és 6-os modellek tulajdonosainak 5%-ának csuklóján láthatnánk a kütyüt futás közben.
Az aranyozott változat olyannyira népszerűnek minősült, hogy a készletek per pillanat elfogytak és igen hosszú várakozási idővel kell számolniuk az Apple szerelmeseinek, ha hozzá szeretnének jutni egy-egy darabhoz. Bele sem merek gondolni, milyen csatákat vívnak majd a vásárlók az április 24-i boltba kerülés után. A befektetők mindenesetre dörzsölhetik a tenyerüket, mivel ismerve a cég árazási politikáját 40-50% alatti profit marzsnál kevesebbért biztosan nem aranyozzák be a vásárlók mindennapjait.
A nagy érdeklődésre való tekintettel az árfolyam
kitörhet a február vége óta formálódó háromszögből és elindulhat a korábbi
133,6 dolláros csúcs felé. Ha pedig nemcsak sportolás során, hanem a
beépített NFC chipnek köszönhetően egy-egy vásárlásnál is kéznél lesz az Apple
Watch, akkor sokkal többet is hozhat a konyhára, mint azt az elemzők előzetesen
várták.

Horváth Ákos
Budapest, 2015. április 13.
A szerző
Horváth Ákos
Részvényelemző