Visszatértünk a radarképernyőre
Csaknem egy éve „Talán visszakerülünk a radarképernyőre” című írásában Tamás kollégám arról elmélkedett, hogy a befektetők ismét megtalálhatják a magyar részvénypiacot. A 2015-ös év eredményén végigtekintve egyértelműen kijelenthető, hogy visszatértünk a térképre, sőt bizonyos szempontból egyből annak középpontjába kerültünk. A BUX tavaly 44%-ot emelkedett, mellyel a világ negyedik legjobban szereplő részvényindexe lett, a hazai befektetők nagy örömére.
A részvénypiacok volatilitása jelentősen megemelkedett az elmúlt időszakban. Ennek rendkívül egyszerű oka van, hatalmas összegű tőke keresi a helyét, így aztán ha a befektetők valamilyen egyedi sztoriba beleszeretnek, akkor hatalmas tőke indul meg a befektetési célpont felé. Ez történt a magyar részvénypiaccal is, ismét beleszerettek, nagyon.
Összességében jó lehetőséget rejtett a magyar részvénypiac. Lemaradóak voltunk a többi részvénypiac értékeltségéhez képest, gazdaságpolitikai szinten előtérbe került a befektetőbarát mentalitás és nem hiányoztak az egyedi lehetőségek sem. OTP-nél csökkent a bankadó, kikerült a devizakockázat, némi javulás következett be a hitelezés területén, bár a hitelállomány csökkenését még nem sikerült megállítani.
A Richternél az új készítmények megjelenése és ezzel összhangban az amerikai és nyugat-európai piacok jelentőségének növekedése hozta meg az áttörést. Elkezdődött a részvények átértékelése egy innovatív portfólióval rendelkező társaságnak megfelelően.
A lendület 2016 elején is kitart. Míg a nemzetközi
részvénypiacok megbotlottak, itthon tovább tartott a menetelés és jelenleg úgy
tűnik, hogy minden adott ahhoz, hogy tovább folytatódjon a magyar részvénypiaci
szárnyalás.
Nagy András
Budapest, 2016. január 13.
A szerző
Nagy András
Részvényelemző